Vinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.x
Köszöntjük olvasóinkat a Bajai III. Béla Gimnázium diáklapjának, a Bélapnak az oldalán!

Pillanatképek a bélások argentani útjáról

Az idén nyáron lehetőséget kaptunk mi, francia nyelvet tanuló bélás diákok, hogy öt napot Baja testvérvárosában, Argentanban, Franciaországban tölthessünk. Június 15-én hajnalban keltünk útra. Sok tapasztalatot szereztünk az ottani életről, kultúráról, rengeteg élményben részesülhettünk. Voltak meglepő pillanatok, és akadtak olyanok is, amelyekről azt hittük, csupán sztereotípiák, majd most saját magunk tanúsíthatjuk létezésüket. Ezekből szeretnénk megosztani néhányat.

Garajszki Lilla:

A francia kirándulás alatt sokat tudtam tanulni az ottani kultúráról, emberekről és a gasztronómiáról. A családom nagyon rendes volt, segítettek és nagyon jól összebarátkoztunk. A francia ételek finomak voltak, én az iskolai menzát külön kiemelném, elképesztő volt az ottani választék. Számomra a legjobb dolog az volt a kirándulásban, hogy a programok mellett sok időt tölthettünk a családokkal, így betekintést nyerhettünk az igazi francia életbe. Hálás vagyok, hogy idén részt vehettem ezen a kiránduláson.

Páncsics Xénia

Én nagyon örültem, hogy ennyiféle új sajtot megkóstolhattam, mind nagyon finom volt. A francia építészet tetszett nekem, főleg a vidéki házak. Nagyon jót tett, hogy ennyit gyakorolhattam a nyelvet. A család mindig rendes volt és megtett mindent a kényelmünkért és hogy jól érezzük magunkat. Bármikor szívesen visszatérnék oda.

Kovács Liza:

Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a kirándulásnak, mert megtudhattam, milyen egy átlagos francia család élete, hogyan töltik hétvégéjüket. Mivel idegen nyelven beszéltem, nagyon sokat fejlődtem rengeteget bővült a szókincsem, ugyanis a családom rettentő segítőkész volt, és amikor elakadtam valamiben, segítettek megfejteni, hogy mit is akarhattam, még ha kézzel, lábbal mutogatva is. Rengeteg helyre eljuthattam, olyan helyekre, amelyeket eddig csak képeken láttam.

Csintalan Luca:

Számomra a kirándulás igen különleges volt. Argentanban minden ember kedves és aranyos volt az egész csapattal. A családom nagyon nyitott volt. Tetszett, hogy a családommal is tudtam külön időt tölteni. Megmutatták nekem a francia tengert és sok új dolgot a városban. Rendkívül sokat fejlődtem a nyelv terén, mivel a családom nem tudott más nyelven beszélni. Boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a kirándulásnak.

Soós Anna:

Nekem bakancslistás tétel volt, hogy egyszer eljussak Franciaországba, és nem kellett csalódnom cseppet sem. Sok kedvenc pillanatom volt, de talán ami a legjobban megmaradt, az a zenefesztivál volt. Argentan főutcájában vonultak és léptek fel a helyi zenészek és mindenféle hangszeren játszottak. Nagyon hangulatos, éjszakába nyúló buli volt. Szerencsém volt a fogadócsaládomnál is, mivel sikerült nagyon jó kapcsolatot felépítenem velük. Örültem annak is, hogy végre éles helyzetben tudtam használni a francia nyelvtudásomat.

Hajdú Nóra:

Ez az utazás egy kiskori álmomat váltotta valóra, mégpedig, hogy kijussak Franciaországba és átélhessem az ottani kultúrát, jobban megismerjem a hagyományokat. Nagyon kedves családnál voltam elszállásolva két barátommal, akikkel eleinte nehézkesen beszélgettünk a befogadó szülőkkel, de a harmadik napon már majdnem folyékonyan tudtunk társalogni. Nagyon sokat lendített a beszéd-és hallásértésemen ez az utazás, betekinthettem egy farmer család életébe új tapasztalatokat gyűjtve. Minden pillanatot élveztem és örömmel gondolok vissza erre az egy hétre, örök emlék marad számomra.

Zele Anna:

Számomra a francia kirándulás hatalmas lehetőség volt. Különösen tetszett, hogy érkezéskor tudtuk csak meg, hogy melyik családhoz kerülünk, ezért izgalmakkal teli volt a várakozás. A kirándulás során belátást nyertünk a kultúrába, az emberek mindennapi életébe, étkezési szokásokba és persze azoknak kipróbálása sem maradhatott el. Nyelvtanulás szempontjából is nagyon hasznos volt számomra, hiszen egy olyan családhoz kerültem, akik csak franciául beszéltek, ennek köszönhetően gyakorolhattam a nyelvet és sok új dolgot is tanultam. A családom nyitott és befogadó volt, nagyon élveztem a velük töltött időt. Hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen az úton, ha tehetném, már most visszamennék.

22-én, visszainduláskor, a búcsúzás volt a legnehezebb pillanat, hiszen maradtunk volna szívesen. Mindegyikünk kivétel nélkül nagyon élvezte ezt a kirándulást. Bűn lett volna kihagyni egy ilyen lehetőséget, és alig várjuk a legközelebbi alkalmat.

A Habsburgok városában

Valter Bálint, gimnáziumunk végzős tanulója, sok tanulmányi verseny eredményes résztvevője, Az Év Diákja Baja 2022 díjat is elnyerte. Június 6-tól 19 órai kezdettel az M5 csatornán, az Ifjú tudósok verseny televíziós döntőjében is láthatjuk őt, irodalomból méretteti meg magát. Bécsi útjáról írta a következő beszámolót.

2019 végén – még a vírus előtti időkben – felröppent a hír, hogy a kormány kéthetes külföldi tanulmányutat hirdet meg a 9. és 11. osztályos tanulók számára. Bevallom, amikor ezt meghallottam, kicsit sem hozott lázba az egyébként ingyenes, nagyszerűen hangzó lehetőség, mivel úgy gondoltam, ezen én úgysem fogok részt venni. Néhány hónap múlva a koronavírus miatt le is mondták a 2020 nyarára tervezett programot, így ezen nem is agyaltam tovább. A sors azonban mást tartogatott számomra: a nyelvtan OKTV döntőjébe való bejutásom lehetővé tette, hogy pályázzak a Külföldi Nyelvtanulási Program pilot, tehát kísérleti kurzusára. Mivel megközelítőleg 450 diák jutott be az OKTV valamely tantárgyának utolsó fordulójába, a szervezőknek (a Tempus Közalapítvány Igazgatósága) nagymértékű szelektálást kellett végrehajtaniuk.

Az, hogy végül nagyjából harmincöten utaztunk ki, sok feltétel és tényező eredménye volt. A vírushelyzet miatt sok ország lekerült a választható úti célok listájáról: az Angliába, Írországba, Máltára és Franciaországba szóló kiutazásokat is visszamondták. A pályázásnál az oltás megléte is fontos volt, hiszen a két fennmaradt országban – Ausztriában és Németországban – szigorú járványügyi szabályok korlátozzák a határon való átkelést, és hatással vannak a mindennapokra (pl. egy étteremben elköltött ebédnél is elkérhették az oltási papírokat). A nyelvtudás szintje nem játszott nagy szerepet a kiválasztásban (a társaim között akadtak A2 és C1 fokozatú nyelvvizsgával rendelkezők is), de mint minden hasonló pályázatnál, az idő itt is nagy kincs volt. A heteken át tartó előkészület sokszor igényelte, hogy nyaralás közben is a nyelvi útra való készülődéssel és pályázással foglalkozzak, ám visszagondolva, megérte két csobbanás között erre is időt szánni.

A kiutazás napja augusztus 1-jén érkezett el, az úti célom pedig Bécs volt. Az összes lehetőség közül (Bécs, Innsbruck, Berlin, München, Augsburg) az osztrák főváros volt a legközelebbi és talán a legbiztonságosabb település is, úgyhogy nagyon szerencsésnek éreztem magam. Nekem nem kellett a repülőtereken bevezetett szigorú szabályokkal foglalkoznom, szemben a Németországba tartó diáktársaimmal, és a városban való sétálgatáshoz sem kellett egy kísérő jelenléte, mint például a Berlinben tartózkodóknak, akik az Európai Unió legnagyobb városát fedezhették fel. No, azért Bécs sem számít kisvárosnak, ám egy Budapest nagyságú települést mégis könnyebb bejárni, és a Monarchia fél évszázados fennállása miatt némileg még hasonlít is egymásra a két főváros felépítése.

El kell ismernem, hogy bár sok helyen megfordultam már életemben - családdal és táborok alkalmával is jó néhányszor jártam azelőtt külföldön -, de egyedül elboldogulni egy nagyvárosban kihívást jelentett a számomra. Bár az könnyedség volt, hogy rajtam kívül még nyolc versenyzőtársamat küldték ki Bécsbe, de ők – egy ember kivételével – mindannyian Budapestről érkeztek. Mondanom sem kell, hogy ők óriási előnnyel indultak a tömegközlekedés és a tájékozódás terén. Ám ez nem jelentett problémát, ahogyan az sem, hogy én voltam a csapatban a „vidéki”, sőt: kifejezetten büszke voltam arra, hogy a budapesti elitgimnáziumokkal szemben általam a vidéki iskolák is képviseltethetik magukat. Habár a közös beszélgetések alatt kiviláglott, hogy az eltérő lakóhelyünk és a nem egyező életkörülményeink miatt néhány kérdésben nem értünk egyet, nagyon jó társaságba kerültem be, ahol mindenről lehetett értelmesen szót váltani. Ezt még az a tény sem akadályozta meg, hogy a csapatból egyedül én indultam magyar nyelv és történelem tantárgyakból, a társaim többsége pedig fizikus volt. Kölcsönösen hatottunk egymásra: én többet tudtam meg energetikából, mint azt valaha is képzeltem volna, ők meg cserébe hallgathatták a múzeumokban előtörő lelkesedésemet (és arra is nagyon odafigyeltek, hogy helyesen beszéljenek előttem, a csoport „magyarosa” előtt).

Szállásunk a Bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetem kollégiuma volt. Modern berendezésű, tiszta szobákat kaptunk, amelyek tökéletesen megfeleltek az ott eltöltött két hétre. A kollégium vezetője rendkívül segítőkész és rugalmas volt, ezt az is bizonyítja, hogy az intézményben nem volt életbe léptetve semmiféle takarodó, így egy-két éjszakai programot is meg tudtunk szervezni (meg is jegyezném, hogy nagyon hangulatos este a városban sétálgatni, és az éjszakai vidámparkozás is teljesen más élmény, mint napfényben – utóbbinál olyan érzésem volt, mintha csak a bajai halászléfőzőn felállított kis vidámpark sokszorosan nagyobb változatában kóvályognék).

A nyelviskolánk (ActiLingua Academy) nagyjából húsz percre volt a kollégiumtól, így egy kellemes séta keretében viszonylag gyorsan eljutottunk oda. Mivel egy híres, jónevű nemzetközi nyelviskoláról van szó, biztosak voltunk benne, hogy nagyon sok külföldi diákkal fogunk megismerkedni, azonban már a regisztrációnál nagy meglepetés ért minket: a tanulók legalább egyharmada magyar volt. Persze még így is maradt elég hely a többi nemzetnek, de a magyar nyelvet bizony nem felejtettük el a két hét alatt. Tizenkét fős csoportokban dolgoztunk, az enyémben többnyire csehek, ukránok és bolgárok voltak. Egy napi foglalkozás három órát vett igénybe: ezen időtartam egyik felét a nyelvtan gyakorlása, a másik felét pedig a szóbeli kommunikáció készségének fejlesztése tette ki. Bár nem a legkellemesebb nyári program a szikrázó napsütés mellett egy tanteremben ülni (főleg úgy, hogy engem a délutáni kurzusra osztottak be), de mindenképp hasznos: egy anyanyelvi némettanár nyilván gyakorlatiasabb módon és más módszerekkel tanít, mint egy hazai nyelvtanár. Kétségkívül a legnagyobb feladat a magyarról németre történő váltás, illetve a tizenegy év alatt megszerzett nyelvtudásom aktivizálása volt. Egész nap más nyelvet hallgatni, mint amit az ember megszokott, fárasztó, ráadásul a szláv csoporttársak erős akcentusának megértése sem volt egyszerű. Az is igaz viszont, hogy a két óra közti szünetekben német szót nem is lehetett hallani, ugyanis minden fiatal számára könnyebb volt az angolt használni – és ez a jövőre nézve véleményem szerint mindenképp szomorú.

Amikor épp nem az iskolapadban ültem, akkor néhány magyar csoporttársammal igyekeztem minél jobban megismerni és bejárni Bécset. A rendelkezésünkre álló két hét még így is kevésnek bizonyult, de végül minden főbb nevezetességet és építményt kipipálhattam az előre összeállított listámon. Mint már említettem, megjártam a legtöbb múzeumot, és olyan híres alkotók képeit tekinthettem meg, mint Monet, Rembrandt vagy Picasso. A willendorfi Vénusz a Természettudományi Múzeumban, a Habsburgok koporsói a Császári kriptában, a Német-római Birodalom császári koronája, gyönyörű étkészletek és ruhák a Sisi Múzeumban, Széchenyi emlékműve a döblingi elmegyógyintézet előtt, valamint díszes szobák a schönbrunni kastélyban – csakhogy néhány általam megtekintett nevezetességet említsek. A gasztronómiáról sem feledkeztem meg: megkóstoltam az eredeti Wiener Schnitzelt, és ha már ott jártam, az igazi osztrák Sacher-tortát sem hagyhattam ki. Bécs maga az élő történelem. Az ember minden sarkon talál egy lélegzetelállító palotát vagy egy híres személyről készített emlékművet, de mégis érezni már a levegőben a 21. századot. Az osztrák főváros egy fantasztikus kapcsot alkot a múlt és a jelen között.

  

Éppen ezért nagyon élveztem a kint eltöltött két hetet, augusztus 14-én pedig félig boldog, félig sajgó szívvel tértem haza. Sajgott a szívem, mert fantasztikus volt kilépni a komfortzónámból, kicsit világot látni és a legjobb módon rákényszerülni a nyelvgyakorlásra. Ám boldog is voltam: a jövőben még sokszor el fogok látogatni Ausztriába – és azt hiszem, a „kedvenc országom” jelzőt is megérdemli –, de azért a kirándulás végére tisztázódott bennem, hogy bár nagyon szép ország ez az Ausztria, az én helyem mégis Magyarországon van.

 

Reménykedem abban, hogy a szervezők szélesebb körben is nagy sikerrel szervezik majd meg a Külföldi Nyelvtanulási Programot. Abban is bízom, hogy minél több bélás diák akarja majd kihasználni ezt a lehetőséget, mert én csak önmagamat tudom ismételni: a középiskolai éveim egyik legnagyobb élménye. Csak profitálni tudnak egy ilyen útból az elkövetkezendő 9. és 11. évfolyamok tanulói: ingyen tölthetnek el két hetet külföldön, fejleszthetik a nyelvtudásukat, és új barátokat szerezhetnek. Kell ennél több?

Valter Bálint

Kávészünetben a Kávészünettel

A Kávészünet zenekar iskolánkban adott koncertje után úgy döntöttem, egy rövid interjú is készítek velük. A srácok nagyon jófejek voltak, válaszoltak a kérdéseimre, úgyhogy olvassátok szeretettel az írást!

 

A zenekarban eleinte csak ketten voltatok, Popovics György és Németh Ferenc. 

Hogyan éltétek meg a Csillag Születiket?

 

F: Érdekes volt, mert sokan túláradó örömmel fogadták, amikor továbbjutottak ebben a tehetségkutatóban, mi viszont higgadtabban örültünk. Nagyon jó élmény volt, de mi tényleg az „utca embereként" mentünk be a stúdióba és egyszerűen csak értékeltük a lehetőséget, hogy ennyi embernek megmutathatjuk, amit képviselünk. Egyébként nagyon kedvesek voltak velünk a résztvevők és a műsor készítői is, jó hangulatban töltöttük ott az időt.

A kép forrása: a Kávészünet zenekar Facebook-oldala.

 

Hogyan találkoztatok? Hogyan állt össze a ma ismert négytagú Kávészünet?

 

F: Kipi, a dobosunk már sok éve a csapat tagja, Bálint pár éve csatlakozott hozzánk, de már az első hónapokban olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Korábban elég sok tagcsere volt, voltak zenésztársaink, akik keresgélték az útjukat. Mostanra szerintem kijelenthetem, hogy a legjobb formációban működik az együttesünk. Ráadásul nagyon sokat hülyéskedünk a színfalak mögött és a turnébuszban, nagyon jó a kapcsolatunk egymással.

 

Milyen céllal kezdtetek el zenélni? Ez mennyiben változott?

 

F: Először csak hobbi volt ez az egész, aztán a sok pozitív visszajelzés hatására rájöttünk, hogy hasznos dolgot csinálunk, például azért is, mert így, énekelve sokkal könnyebben megtanulják a diákok a verseket, és jó jegyeket is szereznek ezáltal. Így kötelező tananyagbeli művek képezik a repertoár egy jelentős részét, de van sok másfajta vers is a tarsolyban.

 

Mi inspirál titeket? Hogyan választjátok ki, hogy melyik verset zenésítitek meg? 

 

F: Sokszor intuíció alapján válogatunk, de olyan is van, hogy kötelező verseket nézegetünk, vagy éppen felkérésre zenésítünk meg valamit, amennyiben úgy érezzük, minőségi végeredmény lehet belőle. Az alapvetően mindenképp fontos, hogy hatással legyen ránk egy-egy alkotás, így minél jobbat tudunk kihozni belőle.

 

Sokat koncerteztek, és biztosan rengeteg szép élményetek van. Van kedvenc fellépésetek?

 

F: Nagyon sok koncert van már mögöttünk, és fantasztikus élményekkel gazdagodtunk ez idő alatt. Van, amikor azért emlékezetes egy fellépés, mert például a határon túl óriási örömmel fogad minket a kint élő magyarság, nem beszélve a szívélyes vendéglátásról, van, amikor egy nagyobb létszámú koncerten érezzük, hogy szeret minket a közönség, de megesik, hogy valami vicces történik velünk, vagy éppen két koncert között van időnk felfedezni egy-egy várost.

 

Van kedvenc versetek vagy költőtök? Miért pont az a vers, az a költő?

 

Gy: Nekem személy szerint József Attila a nagy kedvencem. Már tizenévesen is szerettem a verseit, de nemrég egy videót láttam róla, és még jobban megerősített benne. A kedvenc versem tőle az Óda, ami az új albumunkon is hallható lesz. Már alig várom. 

 

„Fiatalabb" korotokban is szerettetek zenélni?

 

Gy: Persze. Fecó kórusban énekelt, majd autodidakta módon kezdett el a kollégiumban gitározni tanulni. 

Én 9 éves korom óta tanulok énekelni, majd később vettem hozzá a zongorát. 

Ha a zene nem lenne, akkor nem is tudom, hogy mi lenne velünk.

 

Ha lehetőségetek lenne arra, hogy elutazzatok bárhova, akkor hova mennétek?

 

Gy: Szerencsések vagyunk, mert nagyon sokat utazunk és változatosak a napjaink. Ha választani kell, akkor valami szép helyet mondanék, ahol nincs nyoma a civilizációnak. 

 

Ha találkozhatnátok egy költővel, ki lenne az?

 

Gy: Petőfit vagy József Attilát mondanám. Talán inkább Petőfi. Csinálnánk egy selfie-t, hogy a jelen korban irigykedjenek rám az irodalomkedvelők. ?

Amúgy kíváncsi lennék, milyen ember volt. 

 

Van kedvenc színetek?

 

Gy: Van. Kék.

 

Mi volt a kedvenc tantárgyatok?

 

Gy: Változó. Általánosban a testnevelés (ahogy az lenni szokott), középiskolában a történelem és az irodalom. Középiskolában amúgy sokkal jobb tanuló voltam. Lehet, ott már benőtt valamilyen szinten a fejem lágya.

 

Piri Kornélia

Újra munkához láttak a Fotoszíntévesztők!

A tavalyi évhez hasonlóan, már idén is izgatottan vártuk a Földművelésügyi Minisztérium által meghirdetett ,,Örömforrásunk a víz” elnevezésű BISEL versenyt.

Az elmúlt évben három fordulón keresztül vizsgálódtunk, kutattunk a Ferenc-tápcsatorna területén, mely Baja városunknál válik ki a Dunából, majd a határon áthaladva Szerbiában torkollik a Tiszába. Csapatunk legnagyobb örömére, e három forduló során lehetőségünk nyílt annyi érdekes információt összeszednünk a csatornáról és annak élővilágáról, hogy ezen eredmények alapján meghívást kaptunk a döntőbe, ahol diákok százai előtt mutathattuk meg munkák eredményét.

Talán sokak számára furcsa lehet, hogy miért választottuk ismét ezt a kutatási területet.

A nyár folyamán munkálatok kezdődtek el a vízparton, a Ferenc-tápcsatorna egy részét feltúrták, ezzel teljesen megzavarva élővilágát. Az eddigi eredményeink szerint, ezek a nyári folyamatok szinte új vízivilágot hoztak létre. A vízminőség rengeteget romlott.

Idén kiválasztottunk egy 10-15 méter hosszú partszakaszt, ahol a célunk az volt, hogy minél több mintát tudjunk begyűjteni, ami gerinctelenekből, vízi és vízfelszíni növényekből, a tápcsatornából kiszűrt vízmintából és iszapból állt. Az élőlények kivadászásához merítőhálót, illetve csipeszt használtunk.

A közel másfél órás terepgyakorlatunk ismét jó hangulatban telt, bár az időjárás esős, borús volt. Az iskolába visszatérve a biológialaborunkat kaptuk meg a kutatás folytatásához. Már teljesen jól el tudunk igazodni a mikroszkópok, és ph-mérők között. A háromnapos labormunkánk során, beleástuk magunkat a biológiai rendek mélyébe. Testfelépítésük alapján különböző taxonokba soroltuk őket, majd a kategorizálás után megszámoltuk a taxonokat és a BISEL-táblázat segítségével megállapítottuk a legérzékenyebb csoportot, s annak gyakoriságát. A biotikus index eredménye 5 lett, ami azt jelenti, hogy mérsékelten szennyezett a víz.

Mindent összevetve idén is nagyon élveztük mind a terepi, mind pedig a labormunkát. Felkészítő tanárunk végig segítette a harmonikus munkát, közben pedig újabb-és újabb érdekes információkkal gazdagította tudásunk.

Végzősként kissé szomorúan fejeztük be az első fordulót, hisz tudtuk, ez az utolsó ilyen alkalom, hogy a BISEL versenyre gyűjtjük anyagunk.

Ezúton szeretnénk megköszönni Masa György tanár úrnak azt a rengeteg tudást, ami már évek óta hozzájárul sikeres eredményeinkhez és a biológia megszerettetéséhez.

 

Kenyeres Karina, Schofhauser Daren, Gyenis Vivien és Kincse Csongor

FOTOSZÍNTÉVESZTŐK csapata

 

 

Bélások Baden-Württembergben

Az idei tanévben második alkalommal került sor cserelátogatásra a Bajai III. Béla Gimnázium és a Waiblingen melletti Friedensschule-Neustadt iskola diákjai között. A két intézmény 2016-ban vette fel a kapcsolatot egymással. A program célja az angol és német nyelvi ismeretek alkalmazása, fejlesztése, valamint a másik ország kultúrájának megismerése.

A szervezés már tavasszal megkezdődött és a technika vívmányainak köszönhetően a diákok már régóta leveleztek, chateltek egymással, így szinte régi ismerősként köszöntötték egymást a személyes találkozáskor.

Szeptember 23-án 15 magyar diák utazott két kísérőtanárral (Döményné Dobosi Lejla és Keresztesné Kubovics Margit), menetrendszerinti járattal Stuttgartba / Waiblingenbe. Az éjszakai utazás fáradalmait gyorsan feledtette a lelkes fogadtatás a neustadti vonatállomáson, ahonnan együtt mentünk az iskolába. Az igazgatónő köszöntését és az iskola bemutatását közös sportvetélkedő követte. Az első nap késő délután ért véget, amikor is végre haza mehetett mindenki a vendéglátó családjához. Minden nap remek programokon vehettünk részt; ellátogattunk Stuttgartba, a Mercedes Múzeumba, és megcsodálhattuk a  tartományi fővárost a Killesberg tetejéről. Bepillantást kaptunk a környék egyik leghíresebb péküzemének működésébe, ahol perecet is süthettünk. Andreas Hesky, Waiblingen főpolgármestere is fogadott bennünket, és örömét fejezte ki, hogy a testvérvárosi kapcsolat ezen a szinten is működik, hiszen a fiatalok jelentik a jövőt, és az idegen nyelv gyakorlása mellett nagyon fontosnak tartja, hogy megismerjük egymás országát, kultúráját, gondolkodását, és barátságok szövődjenek a résztvevők között. A kulturális programok mellett a legnagyobb sikert a tripsdrilli vidámpark aratta.

A csereprogram október 27-én közös búcsúesttel zárult, ahol a német tanulók szülei is jelen voltak. Az estre magyar dalokkal, valamint magyar néptánccal készültek a bélások, ami lelkes fogadtatásra talált. Az utolsó napot a diákok a családokkal töltötték, majd könnyes búcsút véve egymástól indultunk haza, azzal a tudattal, hogy ha minden jól megy, akkor június első hetében mi látjuk vendégül a német diákokat. Addig is lehet emailezni, chatelni, fotókat cserélni.

DDL

 

Schüleraustausch mit unserer Partnerschule, dem Bela  Gymnasium in Baja

 

Vom 24.9.2018 bis zum 29.9.2018 fand unser Schüleraustausch mit dem Belà-Gymnasium in Baja statt. 15 Schülerinnen und Schüler unserer Partnerschule kamen zu Besuch und wohnten bei SchülerInnen der Klassen 7 und 8. Bei Ausflügen nach Stuttgart ins Daimlermuseum, auf den Killesberg und einem Stuttgart-Stadtspiel erfuhren wir viel über „Stäffele“, die Schwaben im Allgemeinen, über Auto-Erfinder und Friedrich Schiller und fuhren mit Begeisterung Paternoster im Rathaus.

Am Mittwoch mussten wir sehr früh aufstehen, um bei der Firma Maurer in Winnenden hinter die Kulissen schauen zu dürfen und von einem begeisterten Bäckermeister das Brezel-Legen zu lernen. Der Tag unter dem Motto „vom Korn zur Brezel“ setzte sich fort mit einer kurzen Wanderung ins Remstal zur Hegnacher Mühle, die wir besichtigten und das Mehl für die Käsespätzle beim Abschlussfest zu kaufen.

Nach einigen Runden wilder Fahrt auf allen Geräten in Tripsdrill besuchten wir am Freitag den Waiblinger Oberbürgermeister Herrn Hesky und erfuhren viel über Waiblingens Geschichte, die Kaiser-Bonbons und Fliegenfänger, die Firma Stiehl und Geschichtliches zu Staufern, Saliern und und und… Herr Hesky betonte, wie wichtig das Erlernen und Praktizieren einer Fremdsprache sei und zum Frieden in Europa beiträgt – gerade durch solche Schüleraustäusche wie der unsere.

Neben Spätzle gabs bei der Abschiedsparty weitere typisch schwäbische „Spätzialitäten“ zum Schmausen sowie schwungvolle ungarische Tänze und Lieder und kleine musikalische Darbietungen sowie Spiele.

Nach einem ereignisreichen Samstag in den Familien hieß es nachmittags schon wieder Abschiednehmen am Neustädter Bahnhof. Eine kurze, sehr intensive und gewinnbringende Zeit war leider schon wieder zu Ende und wir freuen uns jetzt schon auf unseren Gegenbesuch im Frühjahr 2019 bei unseren ungarischen Freunden in Baja! Bis dahin wird der Kontakt zwischen den Austauschpartnern eifrig gepflegt.

                                                                                              Heide Kutzner